Kiskőrösön hosszú évtizedek óta – hosszabb, rövidebb megszakításokkal – komoly női kézilabda élet működött. Bács-Kiskun megyében mindig meghatározó erőt képviselt a helyi sportegyesület. Megyétől az NB I/B-ig különböző osztályokban játszottak a csapatok. Aranykorát Andrási Béla elnöksége alatt érte el a klub az ezred forduló idején, amikor az NB I/B-s bajnokság keleti csoportjában többször végeztek a dobogón.
Jelenlegi klub, a Kiskőrösi Női Kézilabda és Szabadidősport Egyesület (Kiskőrösi NKSZSE) 2008-ban alakult régi kézilabdásokból és helyi lányokból, akik diákszinten kézilabdáztak. Első évben megnyerték a megyei bajnokságot, majd évekig meghatározó szereplői voltak annak dobogós helyezéseikkel. Ekkor edzőjük elkezdte saját utánpótlásuk beindítását, hogy folyamatosan működjön a klub. 2015 és 2018 között – szülések, tanulmányok és külföldi munkavállalások következtében – szünetelt a felnőtt csapat. A Társasági Adó-s pályázatoknak köszönhetően lendületet vett Kiskőrösön az utánpótlás nevelés. A leányok és csapatok számának növekedésével egy időben az edzők száma is nőtt.
Jelenleg több mint 100 utánpótlás korú játékost versenyeztet az egyesület 10 csapatban, akik munkáját 5 edző irányítja. A Kiskőrösi NKSZSE mind létszámban, mind minőségben Dél-Kelet Magyarország egyik meghatározó utánpótlás nevelő egyesülete lett. Bács-Kiskun megyében a női kézilabda egyik fellegvárának tartják a klubot. Idén újra indul a felnőtt csapat. Az egyesület középtávú céljai között szerepel egy NB II-es felnőtt csapat és az utánpótlás mind létszámban, mind minőségben a megye meghatározó szereplőiként legyen jelen. A tervek között szerepel még a vonzáskörzetben élő leányok bevonása a kézilabda vérkeringésébe.
Az Egyesület működéséhez elengedhetetlen a támogatóink anyagi és egyéb segítségnyújtása is. Évek óta működő TAO támogatások jelentik a csapataink számára fejlődéséhez szükséges források megteremtését.
A TAO támogatások A társasági adó a jövedelem- és nyereségadók egy fajtája. Magyarországon az 1996. évi LXXXI. törvény (Tao.) szabályozza a társasági adó hatályos szabályait.(TAO)
Minden Magyarországon társasági adót fizető vállalkozás élhet azzal a lehetőséggel, hogy fizetendő társasági adójának egy részét akár közvetlenül (támogatás útján), akár az adóhivatalon keresztül (rendelkezés útján) valamely arra jogosult filmalkotásnak, előadó-művészeti szervezetnek vagy látvány-csapatsportban (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda, jégkorong és röplabda) érdekelt sportszervezetnek fizeti meg / ajánlja fel. (TAO).